Címke: gasztroirónia

Láng György (1924–2011) – az amerikai csúcsgasztronómusLáng György (1924–2011) – az amerikai csúcsgasztronómus

A II. világháború alatt megszökött egy kényszermunkatáborból, és úgy próbálta menteni az életét, hogy zsidó létére csatlakozott a nyilasokhoz – ahol is zsidókat mentett. 1946-ban Amerikába emigrált, ahol séfként majd étteremvezetőként futott be karriert. A New York-i Four Seasons egyik alapítója – ez volt az első amerikai csúcsétterem, ahol szezonális menüt kínáltak, nem franciául, hanem […]

Szathmáry Lajos (1919–1996) – az első tévészakácsSzathmáry Lajos (1919–1996) – az első tévészakács

A román hadsereg elől menekülő erdélyi családban egy vonaton született. Pszichológiából doktorált, majd 1951-ben New Yorkba emigrált. Konyhákon dolgozott, majd egy chicagói cégnél fagyasztott és csomagolt készételeket fejlesztett ki, amelyek a NASA is felhasznált. The Bakery néven saját éttermet alapított, amely évtizedekig a város egyik legnépszerűbb helye volt. Ő volt az első celebszakács Amerikában: reklámokban […]

Kövi Pál (1924–1998) – focistából az elit vendéglósaKövi Pál (1924–1998) – focistából az elit vendéglósa

Agrármérnök és focista, aki 1947-ben emigrált, és miközben az AS Romában játszott, éttermet vezetett az olasz fővárosban. Később New Yorkba költözött, és 1966-ban Margittai Tamással ő vette át Láng Györgytől a Four Seasonst. Közel húsz évig vezették az éttermet, ezalatt az elit törzshelye volt az idősebb Bushtól Kissingerig, Muhammad Alitól Peléig, Woody Allentől Kurt Vonnegutig. […]

Berczeller László (1855–1955) – a szójabab megszállottjaBerczeller László (1855–1955) – a szójabab megszállottja

A gazdag zsidó családból származó orvosprofesszor az éhezés felszámolásáért küzdött. 1913-ban egy berlini japán étteremben találkozott először a keleti konyha egyik fő alapanyagának számító, de Európában ismeretlen szójával. Később kifejlesztette a szójatejet, szójalisztet és az olcsó szójatartalmú kenyeret. Szabadalmait gátlástalanul bitorolták, főleg a náci Németország, amely katonái élelmezéséhez használta a szóját. 1955-ben, megborult elmével, nyomorban, […]

Haraszthy Ágoston (1812–1869) – a kaliforniai bor atyjaHaraszthy Ágoston (1812–1869) – a kaliforniai bor atyja

Ő volt az egyik első magyar, aki Amerikában telepedett le. Nemesi sarjként Bács megye követe volt a reformkori országgyűlésben, de vonzotta az Újvilág. Először Wisconsinban próbálkozott, majd 1848-ban Kaliforniába költözött. San Diego seriffjének választották, tagja volt az állam első törvényhozásának, de a leginkább azért tisztelik, mert ő tette le a ma már világhírű kaliforniai szőlő- […]

“Fantasztikus, csodálatos, hihetetlen”“Fantasztikus, csodálatos, hihetetlen”

Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a Debrecen város bora címet     A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.     Mint Kovács Pál borszakíró az MTI-nek elmondta, a borok bírálatát a Debreceni Borozó szakmai folyóirat szerkesztősége szervezte és bonyolította le. […]

Kókuszkocka lett a végzete – Sütievőverseny közben halt meg egy nő AusztráliábanKókuszkocka lett a végzete – Sütievőverseny közben halt meg egy nő Ausztráliában

    Kókuszkockaevő versenyben vett rész egy 60 éves ausztrál nő vasárnap, a szemtanúk szerint a gyorsevés közben rohamot kapott, eszméletét vesztette és meghalt – számolt be róla a BBC hírportálja.     A vetélkedő a vasárnapi Ausztrália-napi rendezvények egyike volt a queenslandi Hervey Bay egy szállodájában.     A résztvevőknek annyi kókuszkockát kellett megenniük, amennyit csak bírtak. A haláleset előtt […]

Új sajtkalandra hív a KaravánÚj sajtkalandra hív a Karaván

Budapest, 2020. január – Hazánk egyik legismertebb sajtmárkája, a Karaván eddig is a füstölt sajt piac legszélesebb portfóliójával rendelkezett, most azonban egy különleges újdonsággal jelentkezik. Az új Karaván Mozzarella a több évtizedes hagyományokra épít. A gyúrt hevített sajtot a márka sajtmesterei valódi bükkfával füstölik meg, hogy a lágy ízvilágához alkalmazkodva, enyhébb füstöléssel előhívják a különleges […]

Kezdjük pulykahússal a napotKezdjük pulykahússal a napot

Ha új év, akkor új élet. Az eseményben szegény január alkalmat ad rá, hogy átgondoljuk szokásainkat, és egészségünk érdekében friss szabályokat vezessünk be étkezésünkben, életmódunkban. A Gallicoop szakértői szerint kezdjük rögtön azzal, hogy rászokunk a reggelizésre! Az emberek körülbelül fele nem kívánja a korai étkezést. Ennek sok oka lehet: egyszerűen nincs idő leülni a reggeli […]

Tapasmánia a BazilikánálTapasmánia a Bazilikánál

A Bazilika mellett nyitott meg Budapest legújabb étterme a Tapassio, ahol olasz-magyar-spanyol séfgárda állított össze különleges tapas kínálatot és remélik, hogy a „minifogásokkal” az egymással osztozás örömét is átadják a hozzájuk érkezőknek. A tapas-kóstolásnál ugyanis kevés finomabb és szórakoztatóbb szokás létezik. A Tapassio ötlete éveken át érlelődött, amíg a körülmények úgy hozták, hogy a két […]