Új repohár rendszerrel jelentkezik a Budapest Park

Augusztus 25-től új, úgynevezett hibrid repohár rendszert vezet be a Budapest Park. Ennek lényege, hogy a brandingelt, betétdíjas repohár mellett mostantól a vendégek egy egyszerű, áttetsző, ingyenes repohárba is kérhetik italukat az összes pultban.

Nemrég tesztüzemen próbálta ki új rendszerét a Budapest Park, amely egyrészt vendég barátabb, másrészt környezetkímélőbb is egy ilyen volumenű szórakozóhely esetében. Ennek lényege, hogy a vendég maga döntheti el, hogy szeretne-e dizájnos, brandingelt újrapoharat vásárolni, amit aztán tokenre válthat, vagy haza vihet – ahogy eddig is -, emellett viszont lehetősége lesz ingyenes, sima, áttetsző repohárba kérni az italát. Utóbbi esetében azonban hangsúlyozzák: kérik vendégeiket, ezeket a poharakat ne vigyék haza magukkal, hanem távozáskor adják le a pultokban, vagy a helyszínen kialakításra kerülő pohár leadópontokon. Ez ugyanis a feltétele annak, hogy valóban környezetkímélőbbé váljon a rendszer: az így leadott poharak alapos mosás után – amelyet partnerük speciális csírátlanító mosógépsorral és nagyteljesítményű szárító gépsorral végez, szakszerűen – újra felhasználhatóak legyenek. Vagyis a módszer várhatóan azt eredményezi, hogy sokkal kevesebb poharat kell utángyártaniuk, ezzel is jelentősen csökkentve ökológiai lábnyomukat.

Egy teszthétvégén vagyunk túl, amit sikeresnek ítéltünk, ezért a rendszert most bevezetjük a Budapest Parkban. A repohár rendszer nálunk még viszonylag új, ezért folyamatosan vizsgáljuk, mi a legjobb megoldás. Jelenleg a most bevezetésre kerülő hibrid módszert tartjuk annak, azonban ez is egy kísérleti szakasz, melynek tapasztalatai alapján fogjuk eldönteni, hogy a következő szezonban szükséges-e újabb változtatás. Ahhoz, hogy a rendszer valóban környezetkímélőbb legyen, szükség van a vendégeink együttműködésére, azaz, hogy ne vigyék el az ingyenes poharakat, és kíméljék őket, például a gyűjtőpontokon való elhelyezéssel elkerülhető a poharak sérülése. De bízunk a vendégeinkben, és mindent megteszünk, hogy a rendszerről megfelelő tájékoztatást kapjanak tőlünk.” – mondta el a Park alapítója és vezérigazgatója, Pálffy András.

A struktúrát igyekeznek a legkörültekintőbben >>>