Széll Tamás és Szulló Szabina étterme, a Stand idén is a legjobb

Átadták a legjobb éttermeknek járó elismeréseket a 2021-es Audi-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálán. A TOP10+2 ranglistára idén, a Dining Guide történetében először, három vidéki étterem is került, a legjobb éttermek listáját pedig jelentősen átrajzolta a világjárvány

Július 19-én, hétfőn este rendezték meg a hazai gasztronómiai élet legjelentősebb eseményét, az Audi-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálát. A fődíjat, az Audi-Dining Guide Év Étterme Díjat 2019 és 2020 után idén is a Széll Tamás és Szulló Szabina séfek által vezetett Stand kapta. Az Év Vidéki Étterme Díj nyertese a tatai Platán Gourmet Étterem lett, az Év Alternatív Vendéglátóhelye Díjat a miskolci és debreceni Pizza, Kávé, Világbéke formációk érdemelték ki. Az Év Ifjú Séftehetsége Mede Ádám, a Laurel Budapest konyhájának vezetője, míg az Év Szervizembere Bajusz Gergely, az Avalon Ristorante meghatározó személyisége lett. Az Év Cukrászdája Díjat 2021-ben is a Mihályi Patisserie kapta. Az idén másodszor átadott Fenntarthatósági Díjat a Salt Budapest nyerte el, a Dining Guide Életműdíját László Árpád, a Robinson Restaurant tulajdonosa vette át. Az Év Ígéretes Étterme az újonnan nyílt Spago by Wolfgang Puck Budapest. Idén először adta át a Dining Guide a Fairplay Díjat, mellyel azt az éttermet díjazták, mely a járvány alatti időben munkavállalóiért a leginkább helyt állt. Ez a díj a Rosenstein Vendéglő tulajdonosainak járt, csak úgy, mint az Év Szerethető Étterme Díj, melyet szintén ők kaptak.

Az Év Étterme Díj átadása előtt idén is kiosztották a különdíjakat, melyek közül a Dining Guide – Floewater Fenntarthatósági Díjat a tavalyi évben adták át először. „A világ legjobb éttermei, séfjei régóta törekszenek az ökológiai lábnyomuk csökkentésére, egy újabb lépcső a fenntartható fejlődés teljes szemléletrendszerének bevezetése. A Dining Guide 2020-tól komoly figyelmet fordít a magyar TOP100 éttermek fenntartható gondolkodásmódjának fejlesztésére. A tavalyi évtől az éttermi tesztelések alatt, már az ökológiai szemléletüket is figyelemmel kísérjük. Az idei nehéz évben az elvárás még nem befolyásolja az éttermi rangsort, de a következő években ez a „magatartás” is beleszámíthat a helyezésekbe. Az idén másodszor Fenntarthatósági Díjat is adtunk át. Egy olyan éttermet díjazunk, akinek a szemléletmódja ezen a területen példamutató” – mondta Herczeg Zoltán, a Dinig Guide felelős kiadója. A Fenntarthatósági Díj nyertese a Salt Budapest lett.

Az idei évben szintén másodszorra került átadásra a Dining Guide – Törley Pezsgőpincészet Az Év Szerethető Étterme Díj is, amelyet a Rosenstein Vendéglő vehetett át. Rosenstein Tibor és fia, Róbert igyekeznek kedvére tenni mindazoknak, akik az elmúlt 25 évben már fogyasztottak náluk zsidótojást, sóletet vagy rántott borjúlábat, és közben törődnek az innovációkra éhesebb, esetleg fiatalabb közönséggel is. A Rosenstein a Dining Guide – Unicum Riserva Fair Play Díját is átvehette a gálán.

A vidéki éttermek listájának élére a Platán Gourmet Étterem került, megkapta a Dining Guide Az Év Vidéki Étterme Díját. A Platán Gourmet Étterem egyértelműen egy ízig-vérig magas minőségű gasztronómiát felvállaló koncepció. A konyhai stílus nehezen kategorizálható, a vidéki éttermek utóbbi években trendszerű farm-to-fork koncepcióját elkerülve inkább a nagyvárosi, kozmopolita gondolkodásmódot képviseli.

A Dining Guide Az Év Cukrászdája Díjat immáron negyedik éve a Mihályi Patisserie kapja, amely idén ünnepelte 13. születésnapját. Az alapító Mihályi László a francia cukrászati stílus magyarországi megteremtője, úttörője, páratlan és előremutató, amit képvisel a cukrászatban az országban.

A Dining Guide a street food elnevezés helyett továbbra is az alternatív vendéglátóhely kifejezést használja, hiszen a legtöbb esetben szó nincsen klasszikus utcai ételekről, bent, az éttermekben fogyasztjuk ezeket az ételeket. A Dining Guide – XIXO Az Év Alternatív Vendéglátóhelye Díját a Pizza, Kávé, Világbéke formációk nyerték el. A miskolci egységet követő 2021-es debreceni nyitás külön öröm volt a Dudás fivérekért rajongóknak.

A Dining Guide – Kalumba Az Év Ifjú Séftehetsége Díjat a tavalyi évhez hasonlóan Mede Ádám, a Laurel Budapest séfje kapta, a Dining Guide – Unicum Barista Az Év Szervizembere Díjat pedig Bajusz Gergely vehette át, aki az Avalon Ristorante meghatározó személyisége. A Dining Guide – Johnnie Walker Életműdíjat László Árpád, a Robinson Restaurant tulajdonosa vehette át.

A Dining Guide – Master Good Az Év Ígéretes Étterme Díjat az idén júniusban nyílt Spago by Wolfgang Puck Budapest kapta. Az étterem nyitásával egy igazi legenda, a világban megannyi éttermet irányító és az Oscar-gálák vendéglátását 25 éve vezénylő Wolfgang Puck gasztrokoncepciója érkezett Budapestre.

A TOP10 ranglista felállításában idén is a Michelin korábbi igazgatója, Fausto Arrighi segédkezett

A Dining Guide TOP10 ranglistája az elmúlt 6 évben Michelin-csillagos séfek ill. a tekintélyes Michelin-kalauzhoz köthető szakértő segítségével készült el, ők határozhatták meg azt is, hogy az adott évben mely étterem nyeri el az Év Étterme Díjat. A Dining Guide meghívására érkező külföldi séfek az éttermi tesztelések utolsó fázisában érkeztek Magyarországra, és a TOP20 étterem tesztelése után hozták meg a döntésüket. Ezt a feladatot az elmúlt és az idei évben is Fausto Arrighi, a legendás Michelin Guide exdirektorának segítségével végezték, aki vezető tanácsadói jelenlétével 5. éve segíti az Étteremkalauz munkáját. Az elmúlt években folyamatosan tesztelte a magyar éttermek teljesítményét, így vele egy olyan nemzetközi értelemben is jól megfogalmazott szaktekintély segíti a Dining Guide munkáját, aki jól ismeri a széles értelemben vett magyar csúcsgasztronómia elmúlt években mutatott teljesítményét. A Michelin-nél 36 évet eltöltő igazgató, inspektor az élete folyamán több mint 10 000 étterem teljesítményét mérte fel, és ezernél is több Michelin-csillag kiosztásában segédkezett.

Herczeg Zoltán, a Dining Guide felelős kiadója hangsúlyozza, hogy az éttermi tesztek végeredményeinek alapos vizsgálata és mérlegelése után létrejött listának nem célja, hogy pozíciókat „ajándékozzon”, és természetesen még kevésbé akar „büntetni” teljesítményeket. „A kiadvány célja, hogy az étterembe járó fogyasztók szemszögéből nézve mérje fel a magyarországi éttermek teljesítményét, és ajánlja azokat az olvasóknak. A TOP100 Étteremkalauz a pontszámokon túl továbbra is tagekkel, címkékkel és szimbólumokkal is információt ad az adott vendéglátóhely besorolásáról. Az éttermi állítások szakértői szemmel való ellenőrzése komoly „fogyasztóvédelmi” feladat. Az idei tesztelés különleges volt, hisz limitált idő adatott rá, emellett sok hely ki sem nyitott a legjobb éttermek közül. Őket az idei kalauz természetesen nem említi, nem rangsorolja” – mondja Herczeg Zoltán.

A Stand harmadik éve Az Év Étterme Díj nyertese

A világ és a hazai gasztronómia állapotát az elmúlt időszak történései, az időszakos étterembezárások különösen rossz helyzetbe hozták. A magyar vendéglátást már évek óta jellemzi, hogy sok az új nyitás, és ezzel együtt sajnos a sok étterembezárás is. A világjárvány okozta étterem leállások még egy nagy problémát hoztak az egységek számára: ma nagy feladatot jelent számukra a megfelelő minőségű és számú munkaerő visszaszerzése, megtalálása. Az idei év tavaszát követő időszakban, az éttermek újraindulásának lehetősége ellenére sem nyitott ki az éttermek egy jelentős része. Jó hír viszont, hogy az idén, ha nem is nagy számban, de igazán jó új éttermekkel is gazdagodtunk. A nyitva lévő „régi” jól bevált helyeket ez nem ingatta meg, de azok biztosan megérzik ezt, akik belassulnak, és nem látják, hogy ma más a vendéglátás, mások a vendégigények mint a múltban” – mesél a legjobb éttermek idei helyzetéről Herczeg Zoltán.

Az Audi-Dining Guide Év Étterme Díj birtokosa 2021-ben is a Stand. Az ország 2018-ban lett gazdagabb a Szulló Szabina-Széll Tamás séfpáros, valamint Csahók Ibolya és Hamvas Zoltán fine dining éttermével, a Székely Mihály utcai Standdal. A decens, minden elemében kifinomult precizitással, világszínvonalú szakmaisággal vezetett csúcsétterem nyitása óta magyar alapanyagokkal, elegánsan átdolgozott és megjelenített tradíciókkal nyűgözi le a külföldi vendégeket és a gasztronómiát értő és érző lokálpatriótákat. A séfpáros többek közt a Bocuse d’Or miatt nemzetközi figyelmet is kap, a Stand az étteremkalauzok, a magyar gasztronómiát méltató listák, ajánlások állandó, központi szereplője. Bevett topéttermes szokás szerint ebédidőben 4 illetve 6 fogásos üzleti menüsort kínálnak, estére pedig szintén 4-6 fogásos kóstolómenü mutatja meg a rövid időn belül az egyik legfontosabbá vált magyar étterem legjavát. Örömmel integrálják fogásaikba a szélesebb körben mellőzött, de élményszerű összetevőket, ezzel vátesz szerepben trendet is diktálnak. A gulyás, a kecsege és a somlói örök szereplők a Stand menüiben — ezek a fogások hamar legendásak lettek. 2019 és 2020 után immár 2021-ben is a Dining Guide Év Étterme díját nyerte el.

A listán következő Pasztell Étterem az egyetlen olyan hazai étterem, melynek 2 Michelin-csillagos olasz séf a résztulajdonosa. Nicola Portinari, a világklasszis La Peca étterem séf-tulajdonosa ugyanis 2019-ben csatlakozott a Bajcsy-Zsilinszky út diszkrét, ám annál kifinomultabb és stabilabb minőséget biztosító étterméhez, hogy tudatosan további szinteket léphessenek. Portinari érkezése minden téren előremozdította az éttermet, az enteriőrtől kezdve a vacsorákhoz használt porcelán tányéroktól kezdve Erdei János séf komoly olaszországi tréningjéig. A Pasztell Étteremben az adagok fine dining ellenére inkább a bisztrós irányba mozdulnak, az ízek kiműveltek, néhol nosztalgikusak, máshol a jövőbe tekintenek.

2021-ben a Platán Tata csoport egy új fine dining koncepcióval, a Platán Gourmet Étteremmel bővült. Az biztosan elmondható, hogy Pesti István visszatért a gyökereihez, hiszen alapvetően évtizedeken keresztül csak a fine dining stílusú helyekkel lehetett a séf munkásságát azonosítani. A Platán Gourmet Étterem 4-6-8 fogásos degusztációs menüket kínál, alapanyag használata rendkívül változatos: tengeri halak, osztriga, borjú bríz, vadhúsok is megjelennek.

A Costes Group-ot alapító Gerendai Károly és Rácz Jenő közös vállalkozása a Rumour by Rácz Jenő étterem. A külföldről hazatérő, a televíziós tehetségkutató-főzőshow zsűritagjaként rendkívül népszerűvé vált séf első magyarországi étterme a hazai viszonylatban újszerűnek számító chef’s table koncepcióval várja a vendégeit. A Rumour by Rácz Jenő a budapesti éttermi élet unikális szereplője, ennyire erőteljesen séfközpontú hellyel még nem találkozhattunk. Az étterem saját meghatározása szerint gasztroszínháznak nevezi a vacsoráit, ennek megfelelően a gasztronómiai élményt kiegészítő elemeket, játékos megoldásokat, gegeket várjunk.

A Salt Budapest teljesítményéről a 2021-es újranyitása után is biztosan elmondható, hogy a hazai gasztronómia élmezőnyébe tartozik. A gasztronómiai koncepciót jegyző Tóth Szilárd következetesen halad előre a hazánkban még diszkréten reprezentált innovatív éttermi stílus meghonosításának útján. Az étterem gondolkodásmódja az elmúlt évtizedekben divatossá vált észak-európai, úgynevezett ‘nordic’ éttermi stílust követi: az irányzat jellemzője, hogy képviselőik progresszív, újító módon nyúlnak a nemzeti, régiós konyhák klasszikus alapanyagaihoz és ételeihez. A Salt konyhája Tóth Szilárd séf szülőhelyének, Észak-Kelet-Magyarország gasztronómiájának kortárs módon való bemutatása, újraértelmezése.

A 11 éves Borkonyha tulajdonosi köre és Sárközi Ákos 2018-ban nyitott étterme a Textúra, amely eredetileg főleg tehermentesítés miatt született, hiszen a Sas utca ikonikus konyhája töretlenül teltházakkal üzemelt, sokaknak nem nyílt lehetőségük a bejutásra. A sors iróniája, hogy a majdnem egymással szemben lévő éttermek a pandémiás helyzetben alighanem szerepet cseréltek: a Textúra beleállt a kiszállításba, míg testvérétterme privát otthoni élményeket szervezett, majd tehetséges cukrászséfjeinek köszönhetően az újranyitásokkal desszertezőként tért vissza.

Az Ostrom utcai Arany Kaviárt kifejezetten orosz, oroszos fine dining étteremként pozícionálták, ráadásul az első ilyen műfajú helyek között tartották számon. Nyíri Szása és Molnár Attila vezetése mellett 2009 óta Kanász László felel a konyháért, ám 2020 teljesen új, tőlük némiképp szokatlan mederbe terelte az elegáns budai intézményt. José Guerrero R&D (kutató-fejlesztő séf) szakember csatlakozott a csapathoz, aki egészen San Sebastianból, Baszkföldről érkezett, hogy megújult éttermi élménycsomagot dolgozzon ki, ezzel pedig szintet léphessenek. Golden Season fantázianéven futó 2,5 órás vacsorájuk felépítését a vendégek bizalmára és konyhájuk szaktudására, továbbá az elmúlt 30 év frissített tradícióira alapozzák – étlap és konkrét menüsor nélkül vezetnek végig a tíznél is több fogáson.

Tiago Sabarigo és magyar felesége, Jenei Éva 2020-ban nyitották meg az V. kerületben közös, portugál-magyar hagyományokra alapozó éttermüket, az Essência-t. Vágyaik között szerepelt, hogy Tiago mediterrán ízei mellett a magyar jellegzetességeket is tányérra tehessék, ezért stílszerűen otthon és itthon címekkel látták el vacsoramenüiket. Az Essência belső terének első része valóban erősen portugálos, a második etapban a teljesen nyitott konyha a leglátványosabb, ahol akár végig is nézhetjük, ahogy készül a vacsoránk. Borszelekciójuk magyar, nemzetközi és portugál borokat is felvonultat, így természetesen vino verdét is kortyolhatunk halételek, netán magyar levesek, előételek mellé.

A fiatal, ambiciózus és roppant tehetséges Mede Ádám a 2019-es nyitás óta vezeti a Laurel Budapest konyháját – ahol a csapat átlagéletkora bőven 30 év alatt marad. Az elegáns, de mégsem élére vasalt étteremben nincs helye a feszengésnek, végre olyan módon vezetnek fine dining konyhát, ami szakít a konvenciókkal, fehér kesztyűk és cloche-ok kimértebb világával. A vendégtérből egy üvegablakon keresztül figyelhetjük Mede és fiatal csapata precíz munkáját, szezonról szezonra hol halakkal, hol a japán gasztrokultúrával, hol vadak hangsúlyával kényeztetik a progresszív konyhára fogékony vendégeket. Séfmenü és vegán menüsor is elérhető, melyekhez emlékezetes desszerteket Ötvös Zsuzsanna készít, a borkíséretet pedig Tüű Péter, kétszeres hazai sommelier bajnok prezentálja.

Amennyiben a főváros legmegbízhatóbb, főleg magyar hagyományokkal, felesleges újragondolások nélküli ízekkel operáló bisztróját keresnénk, akkor jó helyen járunk az Attila úti Stand25-nél. Egyértelműen örömteli lépés volt a Belvárosi Piac utáni budai, 2019-es helyszínváltás, így méltó otthont kapott ez a szerethető, csalhatatlan törzshely, Szulló Szabina és Széll Tamás Stand melletti otthonos, fesztelenebb bisztrója. A tágas belső tér mellett a szezonális, kockásterítős terasz kicsit a budai vendéglőzés miliőjét hivatott visszahozni, ám a századelőn egészen biztosan nem kóstoltak ilyen kiváló zöldborsó levest, gulyást, rakott burgonyát, tojásos nokedlit, mangalica brassóit és persze somlói galuskát, Gundel palacsintát. A bezárások alkalmával sem tétlenkedtek: kész állapotban, illetve otthon befejezős rendszerben is kiadták a favorit ételeket, és ki is szállították, akár a karácsonyi asztal főszereplőit is.

A Bistro42 Esztergom sétálóutcájában, egy boutique hotel, a Rudolf-ház alsó szintjén található. Az étterem gasztronómiai koncepcióját a budapesti St. Andrea étterem egykori konyhafőnöke, Barna Ádám képviseli társtulajdonos-séf pozíciókban. A Bistro42 konyhai koncepciója a séf eddig megismert, jól beazonosítható kézjegyeit hordozza magán. A kínálat az újkori magyar gasztronómia alapjaira épül, de azokat kortárs módon, a séf szemléletében mutatják be. A modern bisztró/étterem gondolkodásmódja jól igazodik a vidéki kisváros hangulatába. Az ételválaszték és annak prezentálása mindenképpen a gourmet – fine dining kategóriába sorolják az egységet, de mindezt nagyon jól eltalált könnyed, casual módon.

Dudás Szilárd és Dudás Szabolcs éttermének története 1995-ben kezdődött a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisvárosban, Encsen, amely azóta kulináris úticéllá vált itthon, a vendégkörük egy része pedig a szomszédos Szlovákiából érkezik. Az elmúlt évtizedekben megszámlálhatatlan focaccia és tiramisù fogyott az Anyukám Mondta asztalainál, ez alól pedig csak a vasárnapok voltak kivételek, hiszen az szent és sérthetetlen a testvérpár által működtetett családi vállalkozásban. Kínálatukban a pizzákhoz, pastákhoz, valamint a magyar konyha kedvenceihez más nemzetek emblematikus ételei is becsatlakoztak, de a smoker és a grillrács is sűrűn izzik náluk. Ha rábízzuk magunkat a konyhára, a friss, szezonális hozzávalókból készülő meglepetésmenüt, az 5 fogásos Vakrandit is választhatjuk.

A 2021-es Audi-Dining Guide TOP100 Étteremkalauz július 21-től vásárolható meg az újságárusoknál.

A 2021-es Audi-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gála díjazottjai:

Audi – Dining Guide Év Étterme Díj: Stand

Különdíjak:

  • Dining Guide – Floewater Fenntarthatósági Díj / SALT
  • Dining Guide – Johnnie Walker Életműdíj / László Árpád / Robinson Restaurant
  • Dining Guide – Unicum Riserva Fair Play Díj / Rosenstein Vendéglő
  • Dining Guide – Törley Pezsgőpincészet Az Év Szerethető Étterme Díj / Rosenstein Vendéglő
  • Dining Guide Az Év Cukrászdája Díj / Mihályi Patisserie
  • Dining Guide – Unicum Barista Az Év Szervizembere Díj / Bajusz Gergely / Avalon Ristorante
  • Dining Guide – XIXO Az Év Alternatív Vendéglátóhelye Díj / Pizza, Kávé, Világbéke – Debrecen
  • Dining Guide – Master Good Az Év Ígéretes Étterme Díj / Spago Budapest
  • Dining Guide – Kalumba Az Év Ifjú Séftehetsége Díj / Mede Ádám / Laurel Budapest
  • Dining Guide Az Év Vidéki Étterme Díj / Platán Gourmet Étterem

Top 10 +2 étterem:

  • Stand Étterem – Széll Tamás, Szulló Szabina, séfek
  • Pasztell Étterem – Erdei János, séf
  • Platán Gourmet – Pesti István, séf
  • Rumour by Rácz Jenő – Rácz Jenő, séf
  • Salt Budapest – Tóth Szilárd, séf
  • Textúra – Sárközi Ákos, séf
  • Arany Kaviár Étterem – Kanász László, séf
  • Essência Restaurant – Tiago Sabarigo, séf
  • Laurel Budapest – Mede Ádám, séf
  • Stand 25 Bisztró – Széll Tamás, Szulló Szabina, séfek
  • Bisztró42 – Barna Ádám, séf
  • Anyukám Mondta Étterem – Dudás Szabolcs, séf