Schanda nincs ok a pánikra és az élelmiszer-felhalmozásra

    A kormány megérti az emberek félelmét a koronavírus-fertőzéstől és az ebből adódó élelmiszer-felhalmozást, de ez a szakértők szerint sem indokolt – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

    Schanda Tamás közölte: nincs ok a pánikra, nincs ok a felesleges vásárlásra. Az ITM kapcsolatban áll a kereskedelmi szakmai szervezetekkel és folyamatosan tájékozódik az élelmiszerellátás aktuális és várható helyzetéről – tette hozzá.


    Az államtitkár elmondta, a kereskedelmi szervezetek képviselővel folytatott egyeztetések során azt az információt kapták, hogy folyamatos az ellátás a kereskedelmi szektorban, és megfelelő tartalékokkal rendelkeznek a nagyobb üzletláncok.


    Kiemelte, a nagyobb kereskedelmi egységek is érzik a megnövekedett keresletet bizonyos termékek iránt, de a jelenség lokális. Egy-egy üzletlánc esetében eltérő nagyságú és összetételű készletek vannak, de összességében elmondható, hogy ha egy adott márkájú termék el is fogy, akkor egy másik hasonló márka rendelkezésre áll.


    Schanda Tamás szerint az is megnyugtató, hogy a kereskedelmi láncok többsége hazai beszállítóval áll kapcsolatban, így jelentős mennyiségben állnak rendelkezésre készletek, és ezekből képesek kielégíteni az igényeket a forgalmasabb időszakokban is. A külföldön tapasztalható termelésleállás és visszaesés tehát nincs számottevő hatással a hazai ellátásbiztonságra – hangsúlyozta.


    Összehasonlításként elmondta, ez a mostani felvásárlási láz nem nagyobb, mint egy karácsonyi időszakban megszokott, és a boltok fel vannak készülve a húsvéti rohamra is.


    Schanda Tamás közölte azt is, a kiskereskedelmi láncok képviselőivel hétfőn egyeztetnek, és ha újabb információk merülnek fel e téren, akkor arról tájékoztatják a sajtót és a közvéleményt.


    Kitért arra is, hogy a jövőben versenyhivatali eszközökkel lépnek fel a koronavírus-járványt kihasználó, rossz szándékú piaci szereplőkkel szemben. A fogyasztóvédelem megkezdte a tartós élelmiszerek és a kézfertőtlenítők árának vizsgálatát, hogy kiszűrjék a későbbi tisztességtelen piaci gyakorlatot – tette hozzá.


    Utóbbival kapcsolatban elmondta, a kézfertőtlenítők esetében nemcsak az árat, hanem azok hatékonyságát is vizsgálni fogják laboratóriumi eszközökkel. Ha ez a vizsgálat megállapítja, hogy az adott termékben nincs benne a termékcímkén feltüntetett hatóanyag-mennyiség, akkor haladéktalanul intézkednek.


    “Elfogadhatatlan, hogy valaki a koronavírus miatti aggodalmakon és megtett intézkedéseken akar nyerészkedni” – jelentette ki Schanda Tamás. Egyben jelezte, kivizsgálják azt az értékesítőt is, aki az eredeti ár tizenötszöröséért kínál maszkot az interneten.


    Láng-Bognár Kinga, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szóvivője elmondta, hogy Magyarországon továbbra sincs igazolt koronavírus-fertőzött.


    Arról tájékoztatott, hogy péntek reggel a Bv. Holding Kft. 300 ezer szájmaszkot átadott a gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó Hungaropharma cégnek.


    Közölte azt is, a kormány azt a döntést hozta, hogy minden eszközt és forrást az operatív törzs rendelkezésére bocsát.


    Az aktuális statisztikai adatokat ismertetve elmondta, világszerte 83 389 ember fertőzött meg, közülük Európában 816-an. A betegséggel összefüggő halálesetek száma globálisan 2858, Európában 19-en haltak bele a fertőzésbe. A betegségből felépültek száma 36 569, Európában 84.


    Magyarországon 18-an vannak karanténban, és 62 koronagyanús mintát vizsgáltak meg laboratóriumban. A közúti ellenőrzések során 383 embert vizsgáltak, a reptéren pedig 4247-et. A Kínából közvetlenül vagy átszállással Magyarországra érkezők száma 1634 volt. A hazájukba visszatérni nem tudó vagy akaró kínai állampolgárok száma 134.


    A két zöldszámra pénteken 163 hívás érkezett, a koronavírussal kapcsolatban létrehozott e-mail-címre pedig 479 levél érkezett, amelyből 417-et megválaszoltak.


    Láng-Bognár Kinga beszámolt egy gyömrői esetről. A koronavírus-fertőzés gyanújával kórházba szállított nő láztalan, az esetdefiníciónak nem felel meg, de kivizsgálják.


    A szóvivő az önkormányzatokat arra kérte, kérdéseikkel ők is forduljanak az operatív törzshöz.


    A sajtótájékoztató után a szóvivő újságíróknak elmondta, tudomása szerint több, koronagyanúval összefüggő orvosi vizsgálat van folyamatban, de eddig egyik esetben sem igazolódott a gyanú.

        Azzal kapcsolatban, hogy egy munkavállaló – ha fertőzött területen járt, de nem beteg – milyen jogcímen maradhat otthon, Láng-Bognár Kinga azt mondta, azt kérik a munkáltatóktól, hogy ebben legyenek partnerek, akár úgy is, hogy engedélyezik az otthoni munkavégzést.