Rosalia fesztivál a Városligetben a rosé borok kedvelőinek

    Több mint hatvan pincészet roséi és más stílusú borai, valamint élesztős kenyerek és más finomságok mellett koncertek, ifjúsági és egyéb programok várják a 8. Rosalia Rosé és Pezsgő Liget látogatóit a Városligetben május 31. és június 2. között.

     Az utóbbi egy-két évtizedben világszerte és Magyarországon is divatba jött a rosé, hazánkban már a borfogyasztás tizedét teszi ki – idézte fel a Rosalia szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Zilai Zoltán fesztiváligazgató, a Magyar Bor Akadémia elnöke.

    Mint emlékeztetett, Magyarországon 1985-ben került a piacra az első bor rosé megnevezéssel, azóta nemzetközi mércével is kiemelkedően versenyképessé vált a magyar rosékínálat, amit a nemzetközi borversenyeken elért eredmények is bizonyítanak.
Ennek titka abban állhat, hogy a kiváló klimatikus adottságokhoz sikerült megtalálni a megfelelő szőlőfajtákat – vélekedett.
  

  A friss, gyümölcsös rosék mellett – ugyan kis mennyiségben, de – megjelentek a piacon a komolyabb, érlelt tételek. Ilyenek a Rosalián is kóstolhatók lesznek, de nem hiányoznak majd a pezsgők és a sillerek, valamint a fehér- és vörösborok sem – árulta el Zilai Zoltán.
   

 Oláh Rita, a fesztivál sajtófőnöke felidézte, hogy a Rosalia 10 kiállítóval és 1000 látogatóval indult a Gesztenyés kertben, majd három éve a megújuló Városligetbe költözött a fesztivál, amely 2018-ban már 30 ezer látogatónak kínálta 70 pincészet borait és számos programot. 
  

  A Rosalia fókuszában idén a borokon túl a kovászos kenyér áll, ezért a KovászLabor szakmai közösség külön standon kínálja saját készítésű kenyereit. Ezek mellett a gasztronómiai kínálat a színvonalas street food jegyében vonultat fel új és már évek óta fellelhető finomságokat – közölték a szervezők.

    A borozókat minden este koncert és éjszakába nyúló buli szórakoztatja: fellép többek között az Aurevoir, a Mary PopKids, a Bágyi Balázs Quartet, a Peet Project, az Animal Cannibals, a Parno Graszt és a DJ Juhász Laci, vasárnap pedig folklór program várja az érdeklődőket.
 

   A Liget Budapest Projekt a Szépművészeti Múzeummal, a Magyar Mezőgazdasági Múzeummal, a Magyar Zene Házával és a Kézzelfogható Alapítvánnyal közösen számos gyerek- és családbarát programmal – hagyományőrző kiállításokkal, kézműves foglalkozásokkal, versenyekkel és hetedhét országra szóló mesékkel – érkezik a Rosaliára, de a vasárnapi nyitáskor közös jógaórán is részt lehet venni.
 

   A fesztivál teljes programja a www.rosalia.hu honlapon érhető el.