Nagycsütörtökön az utolsó vacsorára emlékeznek a keresztények

    A nagycsütörtökkel megkezdődik a húsvéti szent háromnap, az egyházi év legfontosabb időszaka. Csütörtök este az utolsó vacsorára emlékeznek a keresztények.

    A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint délelőtt a főszékesegyházakban bemutatott szentmisén a püspökök megszentelik a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a krizmát, amelyet bérmáláskor, egyházi rend kiszolgáltatásakor és templomszenteléskor használnak.


    A püspök együtt misézik az egyházmegyében szolgáló papokkal, akik megújítják a szenteléskor tett ígéreteiket.


    Veres András győri megyés püspök, az MKPK elnöke délelőtt 10 órakor mutat be krizmaszentelési szentmisét a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban, ezt a Duna Televízió közvetíti – írták.


    Hozzátették: idén a koronavírus-járvány miatt több székesegyházban későbbre halasztják ezt a szentmisét.


    Az esti liturgiában felidézik az utolsó vacsorát, Jézus elárultatását és elfogatását. Az utolsó vacsora az első szentmise és az oltáriszentség alapításának ünnepe. Ezen a vacsorán hangzott el a jézusi parancs, hogy “szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” – idézték, hozzátéve, hogy ez a tanítás különösen időszerű a jelenlegi helyzetben.


    A szertartás része a lábmosás, amivel Krisztus tettére emlékeznek, aki az utolsó vacsorán szeretetének jeléül megmosta tanítványai lábát.


    Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi a szentmise végén az oltárfosztás. A terítőt és a díszeket eltávolítják az oltárról, az oltáriszentséget pedig a pap egy mellékoltárhoz viszi.


    “A szertartás végén a csend jelzi a Jézus szenvedésével együtt érző fájdalmat” – tették hozzá.


    Idén a nagycsütörtök esti szertartást leegyszerűsítve és a hívek részvétele nélkül tartják meg, de csaknem minden egyházmegyében közvetítik az egyházmegye honlapján, Youtube-csatornáján vagy Facebook-oldalán.