Minden sarkon ettek már? Balatonlellén csaptak össze az evőversenyzők
Továbbra sincs megállás!
Múlt héten szombaton Balatonlelle irányába vették útjukat a a Marcell-Ház Magyar Országos Evő verseny Bajnokság aktuális fordulójának indulói – valamint szervezői -, hogy a Sarok Vendéglőben küzdjenek a “vörös trikóért”.
A feladat ezúttal sem volt egyszerű, ugyanis egy 32 centi átmérőjű, csípős pizzát kellett a lehető leggyorsabban elpusztítaniuk az indulóknak.
A pizza maga, már az alapszósznál “elkezde a csípést”, ugyanis a Sarok Vendégló tulajdonosa, illetve személyzete a Balatonlelle környéki, helyi termelőkkel közösen alkotta meg azt.
Talán nem is kell mondani, hogy a pizzára még további zöldpaprikák is kerültek.
Ráadásul mindez még forrón került a versenyzők elé az asztalra.
‘Lellére végül hét nevező érkezett meg a hatalmas szombati dugóban, így 2, 2, 3 “párosításban” ültek a versenyasztalhoz.
Az első körben Gyenes Gábor – akit már ismerhettünk a korábbi fordulókból – és Balogh Bence – aki egy fiatal, kaposvári kosárlabdázó – küzdött az elemekkel.
Gábor “elpusztította” a teljes adagot, Bencén kifogott a mennyiség.
A második felvonásban – az egy héttel korábban már megismert – Fegyverneky Zsolt és – a héten a chilievő Eb-n induló, a magyar bajnokságon újonc Jakab János csapott össze és mindketten maradéktalanül elfogyasztották a pizzájukat.
Harmadjára az újonc Téglás Tamás és Papp Sándor, illetve a korábbi fordulókból már szintén ismert Márton István ültek a pizzák mögé. Ezúttal “csak” Tamás evett meg mindent.
A Sarok Vendégőben rendezett fordulót Fegyverneky Zsolt nyerte – így Ő már biztosan ott lehet az augusztusi döntőben.
Nyereménye: Piros színű, egyedi, “Bajnok” felirattal ellátott Grimes poló, amin a Sarok Vendéglő is szerepel,
Ötvenezer forintos meglepkék utalvány,
Chili Baja által válogatott chili csomag,
Kenoil CBD csomag
Egyedi, Dirty Design fából készült “kupa”.
Az ezüst ezúttal Jakab János “nyakába került”,
Nyereménye: Sárga színű, egyedi Grimes poló, amin a Sarok Vendéglő logoja is szerepel,
Harmincezer forintos meglepkék utalvány,
Chili Baja által válogatott chili csomag.
A dobogó legalsó fokára pedig Gyenes Gábor állhatott fel .
Nyereménye: Fehér színű, egyedi Grimes poló, amin a Sarok Vendéglő logoja is szerepel,
Húszezer forintos meglepkék utalvány,
Chili Baja által válogatott chili csomag.
Mindazoknak, akik kedvet kaptak egy jó kis “kajás kihívásra”, még van lehetőség nevezni a most szombati, vagy a következő fordulókra a szövetség facebook oldalán keresztül.
Tudtad?
- A Mi az a blogger pont hu, az Egyszer már láttam autót pont hu, a Teszt a lelke mindennek pont hu, a GaszTROLL pont hu és a Trollverda pont hu honlapok, valamint a Begurulva – autó és kütyümustra és a podCARs pont hu podcast csatornák a Médiabirodalom lapcsoporthoz tartoznak!