Minden idők legtöbb nevezésével indul a 40. Országos Borverseny
Május 21-én és 22-én Kecskeméten rendezte a 40. Országos Borversenyt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). 908 tétellel 262 hazai borászat nevezett az ország legnagyobb ágazati rendezvényén. A jubileumát ünneplő borverseny szakmai rangját emeli, hogy az újabb rekord mennyiségű nevezett tételt egy 60 fős hazai és nemzetközi bírálókból álló testület minősíti.
A szőlész-borász szakmai önkormányzat az idei évben a Kunsági borvidéket választotta a verseny házigazdájának, követve azt a hagyományt, mely szerint minden évben más hazai borvidék ad otthont a versenynek.
„Az Országos Borverseny nem egy borverseny a sok közül, hanem A Borverseny.” – mondta Légli Ottó a HNT elnöke nyitó beszédében. „Az Országos Borverseny bírálói között borkereskedők és sommelier-k mellett neves borászok vesznek részt: az év bortermelői mellett fiatal, tehetséges magyar borászok is meghívást kaptak.”
A 2019-es Országos Borverseny kategóriái:
– a legjobb fehérbor
– a legjobb rozébor
– a legjobb vörösbor
– a legjobb gyöngyözőbor
– a legjobb pezsgő
– a legjobb természetes édes bor
– a legeredményesebb borászat
– a legjobb biobor
– a legjobb illatos fehérbor
– a legjobb nagy száraz fehérbor
– a legjobb Kékfrankos vagy arra alapozott házasítás
– a rendezvény támogatók különdíjai
A kétnapos bírálati folyamatot követően 2019. június 25-én a 40. Országos Borverseny díjkiosztó gáláján fogja megtudni a szakmai közönség és hazai borkedvelők, hogy mely borászatok, milyen tételei lesznek az ágazat legnagyobb hazai megmérettetésének győztesei.