Közösen fejleszti a pálinkaszektort a MATE és a Pálinka Nemzeti Tanács

    Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Pálinka Nemzeti Tanács a pálinkaszektor fejlesztése, valamint oktatási, kutatási és szakpolitikai tevékenységek erősítése érdekében – tájékoztatta az egyetem hétfőn az MTI-t.

    Kiemelték: az együttműködés egyik legfőbb célja a hungarikumnak számító pálinkákhoz fűződő magyar érdek fokozott érvényesítése.


    A MATE Budai Campusán az “unikális pálinkamester szakirányú továbbképzés” az országban elsőként kínál felsőfokú, munka mellett elvégezhető, diplomával elismert szaktudást a pálinkakészítés iránt érdeklődők számára – jegyezte meg.


    Gyuricza Csaba rektor a közlemény szerint elmondta, hogy a végzők magas szintű technológiai, műszaki, jogi és piaci ismereteket szereznek, amellyel felfedezhetik a pálinka és a gasztronómia, valamint a pálinka és a turizmus házasításában rejlő lehetőségeket, elláthatják a pálinkakészítő üzemek szakmai és vezetői feladatait vagy akár saját pálinkafőzdét is menedzselhetnek.


    Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke azt hangsúlyozta, hogy a megállapodás értelmében a két szervezet együttes erővel még hatékonyabban dolgozhat a jövőben a pálinkaszektor fejlesztéséért.


    A közös munka több fő pilléren nyugszik, így az erjedésipari szakemberek képzése, a szakmai és termelési szövetségek, hálózatok létrehozása és működtetése, a pálinkákkal kapcsolatos marketing- és szakpolitikai stratégiák fejlesztése, valamint az üzemlátogatások és szakmai gyakorlatok szervezése egyaránt fókuszban lesz – húzta alá az elnök a közleményben.

Exkluzív DS7 Crossback E-Tense és G-Shock GMW-B5000RD-4ER podcast >>>