Kihirdették a Farsangi Étkek és Italok győzteseit

Miskolcon a hideg ellenére is meleg hangulat van!

A Becherovka Miskolci Farsang első napján a hideg idő ellenére is rengetegen voltak Miskolc belvárosában, sőt a késő esti órákban a koncerteken és egyéb programokon is nagyon sokan mulattak.

A háromnapos rendezvény a belvároson végig menetelő farsangi felvonulással vette kezdetét péntek délután, amikor a hűvös, jeges szél ellenére is szinte alig lehetett mozdulni a nézelődőktől. A majorette-ek, a gomba és béka jelmezbe bújt gyerekek, a gólyalábas mutatványosok, dobosok fantasztikus hangulatot varázsoltak, sőt a villamos sínek mentén végigvonult a Miskolci Egyetem diákjai által “átszerelt” elektromos Bogár autó is. A mulatság később is folytatódott, a belváros különböző pontjain csaptak a húrok közé a zenészek, akik kivétel nélkül sok embert vonzottak maguk köré.

A Salkaházi farsang programjai főleg az idősebbek körében voltak népszerűek, de a fiatalok is szép számban érdeklődtek a fellépők iránt: Karcagi Nagy Zoltán sztárnak számít ebben a stílusban, de mellette Delhusa Gjon is nagy tapsot kapott. A két színpadon koncertjein is teltház volt, többek között a Triász, a Tátrai Band és  a Paddy and the Rats rengeteg rajongót vonzottak.

Az első napon már megszülettek a Farsangi Étkek, illetve Farsangi meleg italok (forralt bor és meleg ital kategóriában) versenyének eredményei is. Az árusok három kategóriában mérethették meg magukat, melyet a zsűri tagjai szakmai szempontok alapján pontoztak. Az első három helyezett mind a három meghirdetett kategóriában oklevelet, illetve nyereményt vehetett át a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Miskolc város felajánlásával. Többek között egy molinót, mely az installációs helyük oldalán jelzi, hogy megnyerték az adott versenyt, ezzel hirdetve termékük kiváló minőségét.

A díjakat Szegediné Tóth Anett kabinetvezető asszony, a Nemzeti Agrárgazdasági kamara részéről, illetve Dr. Sömjéni Éva Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviseletében adták át. A Farsangi Étkek versenyének győztese a Végállomás Bistorant “kompozíciója” lett, egy  Vékonyan szeletelt sült malacoldalas kovászos naan kenyérben, lilakáposzta ” salátával” sült sütőtökkel, tökmagpesztóval.  A Farsangi meleg italok versenye forralt bor kategóriájának első helyezettje az Epermester pincészet –Forralt Eperbora let, a Farsangi meleg italok versenye meleg ital kategóriájának legjobbja pedig a Fesztiválgyár Vörös puncsa lett.