Kedden nyit a Sirha Budapest

Egyéb szakmai programok

A kiállítással és versenyekkel egy időben a Sirha Budapest számos szakmai programnak ad otthont.

A kiállítás egyik újdonsága a Sirha Business Café, ahol a kávé mellett üzleti workshopok várják az érdeklődőket, a kiállítás minden napján más-más témában. A látogatók itt válaszokat kaphatnak az adott ágazat emblematikus szereplőitől a kávé-, pék- cukrász- vagy bárbiznisz területét érintő üzletfejlesztési kérdéseikre, megismerhetik az új trendeket és a piac legnagyobb kihívásait.

A Trade Magazin szervezésében bemutatkozó Future Store, a Jövő Áruháza már a kezdetektől fogva visszatérő eleme a kiállításnak. Az A pavilonban ezúttal három kereskedelmi koncepció mentén mutatják be a trendeket. Az egyik az eladó nélküli bolt, a másik az online webshopok és offline boltok együttes megjelenése és működése, a harmadik a hagyományos offline, de vásárlói élményeket fókuszba helyező üzlet.

A Sirha Budapest, mint szakkiállítás, fontos fóruma a nemzetközi kapcsolatépítésnek, melyet az Európai Unió egyetlen és egyben a világ legnagyobb üzletfejlesztési hálózata, az Enterprise Europe Network is támogat a PRIMOM Alapítvánnyal közösen megszervezett nemzetközi üzletember-találkozó eseményével. Az előzetes regisztrációhoz kötött félnapos üzleti rapid meetingek célja, hogy elősegítse az európai kis- és középvállalkozások nemzetközi kapcsolatainak bővítését a Sirha Budapesten. Legutóbb 138-an összesen 93 találkozót bonyolítottak le, a találkozások 53%-a nemzetközi volt.

Konferenciák, előadások

A Közétkeztetési Szakácsverseny döntőjével párhuzamosan rendezik a Közétkeztetési Konferencia 2020 elnevezésű programot, ahol a részvevőket a minőségi alapanyagokat, a fogyasztási kedvet befolyásoló tényezőket és gazdálkodási-pénzügyi témákat érintő előadások várják. A konferencia témái között fontos helyet foglal el a fenntarthatóság, a gazdaságosság és a környezettudatos működés.

A Magyar Pékszövetség hűtési technológiákról szóló előadásainak és bemutatóinak keretében a résztvevők megismerkedhetnek a modern hűtési megoldások előnyeivel. Az érdeklődők az előadások mellett termékfejlesztési javaslatokat és szemléletformáló, hasznos ötleteket is kaphatnak.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a versenyek mellett több kóstolót is tart a kiállítás ideje alatt, köztük az elmúlt év díjnyertes fagylaltjainak kóstolóját.

A csomagolóipar legjelentősebb felvevőpiaca az élelmiszeripar, és ez fordítva is igaz: utóbbi egyik legjelentősebb beszállítója a csomagolóipar. Éppen ezért a kiállítás egyik fontos eleme lesz a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) „Csomagolóipar az élelmiszeripar szolgálatában – új követelmények és megoldások” című konferenciája, amelyre a csomagolóipari és logisztikai szakembereket várják a szervezők.

Magyarország vezető laboratóriumának, a Wessling Hungary Kft.-nek a szervezésében rendezik a kiállítás idején a Hogyan gyártsunk jobb élelmiszert? – Laboratóriumi vizsgálatok a finom, biztonságos és versenyképes termékekért című szakmai tanácskozást.

A CIKKNEK MÉG NINCS VÉGE!
LAPOZZ A KÖVETKEZŐ OLDALRA!