Idén több fordulóban lehet pályázni a GEOfood nemzetközi védjegyhasználatra


    Idén három ütemben jelentkezhetnek a GEOfood nemzetközi védjegy megszerzésére a Novohrad-Nógrád Geoparkban működő helyi termelők és éttermek; az első határidő 2022. február 20-a, azonban aki most nem tud pályázni, annak lehetősége lesz május 20-ig, vagy augusztus 31-ig benyújtania a jelentkezését – közölte az MTI-vel Nagy Júlia GEOfood védjegykoordinátor hétfőn.

A podcaster >>>

    Nagy Júlia sajtóközleményében ismertette: a nemzetközi minősítő védjegyhez jelenleg a világ 29 UNESCO Globális geoparkjának azon termelői és éttermei csatlakozhatnak, akik teljesítik az előírásokat.


    A védjegy megszerzésének alapfeltétele, hogy az alapanyagoknak helyből, a geopark területéről kell származniuk, a termékek előállítóinak a geopark területén kell működniük, a GEOfood termékeknek pedig szoros kapcsolatban kell állniuk a helyi földtani örökséggel, és erről az összefüggésről konkrét rövid írásos információkat kell megadni az élelmiszereken vagy az éttermek étlapjain – tette hozzá.


    A közlemény szerint a szigorú előírásoknak volt köszönhető, hogy 2021-ben összesen két nógrádi étterem kaphatta meg a védjegyhasználati jogosultságot, a hollókői Castellum Hotel Mikszáth Étterme, illetve a Mátraverebély-szentkúti Szent Jakab Étterem.


    A koordinátor a cím elnyerését kiemelkedőnek nevezte, mivel a világon összesen 24 étterem kaphatta meg eddig a minősítést.


    Közölte: a GEOfood védjeggyel a termelők és éttermek nemcsak minősítő védjegyet, hanem nemzetközi bemutatkozási lehetőséget is nyernek, hiszen az UNESCO International Geoscience Program 726. számú projektjének köszönhetően a GEOfood program védjegyeseit egyre szélesebb körben mutatják be szerte a világon különféle utazási kiállításokon és egyéb rendezvényeken, valamint a program online csatornáin is.


    A védjegypályázatokat a beadási határidőket követően egy hónapon belül bírálják el.


    A Novohrad-Nógrád Geopark múlt év tavaszán csatlakozott az UNESCO Globális Geoparkok nemzetközi helyi termék programjához, amelynek célja a geológiai értékek és a helyi ízek közötti kapcsolatok bemutatása, a helyi gazdaság segítése, valamint a koronavírus-járvány utáni gazdasági újraindulás támogatása volt.


    A GEOfood programban minden, a geopark területén működő kézműves terméket előállító termelő és étterem részt vehet.


    A világ első, határon átnyúló UNESCO Globális geoparkja, a Novohrad-Nógrád Geopark 64 magyar és 28 szlovákiai település földtörténeti, régészeti, néprajzi, történelmi, kulturális örökségét ápolja és geológiai értékeit mutatja be.