Harminckét női borász tart kóstolót nőnapon

Harminckét borásznő több mint száz borát ismerhetik meg a látogatók a nemzetközi nőnap alkalmából, Gyengébb? Nem! címmel meghirdetett borkóstolón pénteken a Sofitel Budapest Chain Bridge hotelben.

    Szabó Edit borszakíró, a borsmenta.hu főszerkesztője 2017-ben jelentette meg Gyengébb? Nem! című könyvét, melyben huszonhat női borász, birtokigazgató meséli el saját történetét. A kötetben szereplő borászok részvételével először a 2018-as nőnapon tartottak borkóstolót, majd ezt a hagyományt folytatva a rendezvényt idén is meghirdették, immár újabb borásznők csatlakozásával – közölték a szervezők az MTI-vel.

   A közlemény szerint több új tételt ezen az estén mutatnak be a termelők: Tóth Katalin például ekkor kóstoltatja először az egri Tóth Ferenc Pincészet 2018-as kadarka sillerét, Gere Andrea megmutatja a forgalomba még nem került 2017-es fekete járdoványt és syrah-t, Molnár Júlia Dóra hozza a Csendes Dűlő 2017-es, fahordóban érlelt prémium kéknyelűjét, és Gálné Dignisz Éva is letekeri a kupakot friss gyöngyözőboráról.

    A pezsgőkhöz illő friss osztrigáról, sonkákról, sajtokról és egyéb francia finomságokról Alain Losbar konyhafőnök és a Paris Budapest étterem csapata gondoskodik, az osztrigabár kínálatához pedig remekül illik majd az a huszonegy különböző buborékos ital, amelyet a standoknál kínálnak.

    A sétálókóstolót ezúttal két mesterkurzus is kiegészíti. Az egyik különleges csokoládékhoz keres hozzájuk illő borpárokat, a másik kurzus résztvevői pedig a borok és a sajtok világában merülhetnek el komolyabban.

    A rendezvény egyben jótékonysági akció is: Csetvei Krisztina móri és Luka Enikő soproni borász javaslatára mindegyik borásznő lemond aznapi honoráriumáról, és azt az Anyaoltalmazó Alapítvány számára ajánlja fel. Ez az 500 ezer forintos összeg a helyszínen még tovább gyarapodhat, mert a gyűjtés a rendezvényen is folytatódik.



http://gasztroll.hu/2019/03/05/a-paprika-a-sercli-es-a-sor-az-idei-gourmet-fesztival-slagertemai/