Harminc százalékkal növelte eredményét a Zalaco

    Csaknem harminc százalékkal 367 millió forintra nőtt az első félévben a Zalaco Sütőipari Zrt. adózott eredménye az elmúlt év azonos időszakához képest – közölte a cég vezérigazgatója szerdán az MTI-vel.

    Berta László hozzátette: az év első hat hónapjában az értékesítés nettó árbevétele meghaladta a 7,8 milliárd forintot, míg tavaly ilyenkor 5,7 milliárd forint volt.


    A legjelentősebb növekedést az exportbevétel érte el, 168 millió forintról 331 millióra emelkedett.


    A kiskereskedelmi hálózat forgalma 33 százalékkal, a nagykereskedelmi pedig 18 százalékkal emelkedett 2021 óta. A fagyasztott termékekből származó bevétel a duplájára nőt – ismertette a részleteket.


    A kiadási oldalon az anyagjellegű ráfordításokra tavaly óta 54 százalékkal, a személyi jellegűekre pedig 17 százalékkal többet fordítottak. Az anyagjellegű ráfordítások idén június végéig 5 milliárdot, míg a személyi jellegűek 1,9 milliárd forintot tettek ki.


    Hozzátette: a technológiai fejlesztésekkel, a gyártókapacitás bővítésével, valamint az automatizált gyártóüzemek kialakításával a fagyasztott termékek kínálatát szeretnék bővíteni.


    A sütőipari termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó, hét évtizeddel ezelőtt alapított cégnek a Dunántúlon – Zala, Vas, Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Baranya megyében – 55 üzletből álló kiskereskedelmi hálózata van, ahol naponta 50 ezer ember fordul meg; több mint négyszázféle pék- és cukrászterméket forgalmaznak.