Feltankolhatunk a Covid-tesztből akár az élelmiszerboltokban is

Ezentúl a tej, cukor és a hús mellé a COVID-19 kiszűrésére alkalmas gyorstesztek is bekerülhetnek a bevásárlókocsikba. Ahogyan a nagyobb drogériákban is egy dezodor és fogkrém mellett is tehetünk belőlük a pénztári futószalagra. De akár a tankolás végén is kérhetünk a kúton olyan gyorstesztet, amivel az Omikron variáns is 98-99 százalékos biztonsággal beazonosítható. A többi között ezt jelenti a február 8-án megjelent kormányrendelet, ami soha nem látott módon bővítette a patikákon túlra a koronavírus diagnosztizálását szolgáló termék beszerzési körét. A piacvezető forgalmazó Diagpro Home szerint ez a változás a minőségi, európai gyártású gyorstesztek könnyű elérésnek korát hozhatja el, ezáltal segítve a világjárvány elleni hatékony küzdelmet.

Továbbra is kérjük a gyógyszertárban vagy keressük a kijelölt kereskedelmi egységekben

A Gazdasági Versenyhivatal javasolta a kormánynak, hogy vonják be a kiskereskedelmi láncokat, a drogériákat és a benzinkutakat is a gyorstesztek forgalmazásába. A februári eleji döntés értelmében viszont nagyjából 1000 kereskedelmi egységgel bővülhet az elérési kör – hangsúlyozza Dr. Pipei Csaba, a svájci Biosynex és az olasz Screen Italia termékeit forgalmazó Diagpro Home Kft. ügyvezetője. „Jelen tudásunk szerint papíron 758 olyan kereskedelemi egység van Magyarországon, amelyik értékesítheti az antigén alapú gyorsteszteket és bizonyára néhányan megszerzik még az engedélyt. 2500 patikában lehet jelenleg koronavírus tesztet vásárolni és mi arra számítunk, hogy a gyógyszertárakban is csökkeni fog a minőségi, európai koronavírus tesztek beszerzési ára, így megéri oda is betérni tesztért” – teszi hozzá az szakember.

Mit hoz a >>>