Ezért kell kéthetente elvégezni a vízkőtelenítést

Erre kell figyelni a kávéfőzők karbantartásánál

A kávéfőzők szinte mindennapos igénybevételnek vannak kitéve. Éppen ezért megérdemlik a kellő odafigyelést és a törődést. A megfelelő otthoni karbantartással pedig az is elkerülhető, hogy hosszabb ideig nélkülözni kelljen ezeket a készülékeket a szervizelés miatt. „A kávéfőzők legnagyobb ellensége a vízkő, függetlenül attól, hogy egyszerű karos, filteres, vagy automata kávéfőzőkről beszélünk” – hívta fel a figyelmet Nagy Tamás, a Sencor szervizvezetője.

A hazai településeken eltérő keménységű a víz, de lényegében a legtöbb háztartásban számolni kell ezzel a kérdéssel. Éppen ezért minden olyan konyhai gépre oda kell figyelni ezen a téren, amellyel vizet melegítünk. Vízkő lerakódások a kávéfőző vízmelegítő kazánjában ugyanúgy keletkezhetnek, mint a vízforraló kancsójában. Ezek pedig egészen addig ott maradnak, míg el nem távolítjuk őket.

Legalább kéthetente

Az „átfolyós” karos, vagy filteres változatok még nem tudják figyelmeztetni a felhasználókat az időszakos vízkőtelenítésre, de a félautomata, vagy az automata gépek már rendelkeznek ilyen funkcióval. „Én általában azt szoktam javasolni, hogy ne várják meg a felhasználók, amíg a gép szól. Már az első használatnál lerakódhat vízkő a kávéfőzőben és a lerakódások intenzitása független attól, hogy naponta hányszor főzünk kávét” – hangsúlyozta a szakember. Hozzátette: sokan már csak akkor >>>