Évente négy százalékkal bővül a Jókenyér márka eladása

    Évente átlagosan négy százalékkal több pékárut adott el a Jókenyér márka termékeit gyártó Ludwig és Mentes Kft. az utóbbi 5 évben, a növekedéssel párhuzamosan 96-ról 170-re növelték a munkavállalói létszámot – közölte a társaság az MTI-vel.

    A bővülést a cég részben az eladási pontok, valamint a tudatos vásárlók számának növekedésével magyarázta.


    Ezt alátámasztja a társaság és a Pulzus októberben ezer fő megkérdezésével készült felmérése is, miszerint az egészségesebb életmód iránti igény egyre nő a lakosság körében, ami kihatással van a pékáruk vásárlására is. A megkérdezettek 64 százalékának fontos, hogy a pékáru természetes anyagokból – például kovászból – és eljárással készüljön.


    A vállalat várakozásai szerint a következő 5-8 éven belül 10-12 százalékkal többen vásárolnak majd élettanilag kedvezőbb -teljes kiőrlésű, kevesebb zsírt és szénhidrátot, valamint több ásványi anyagot, rostot tartalmazó – péktermékeket.


    A kft. évről évre árbevételének közel 10 százalékát költi technológia- és termékfejlesztésre, utóbbira az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektet a következő időszakban. Ennek eredményeként például egyre több teljes kiőrlésű termék jelenik majd meg a kínálatban.


    A Ludwig és Mentes Kft. a tavalyi évhez hasonlóan az idén is mintegy 3 milliárd forintos árbevételre számít, a péktermékek ára az inflációhoz igazodva változott az utóbbi 3 évben. Adózott eredménye tavaly 428,09 millió forint volt, az azt megelőző évben 386,24 millió forintot tett ki.


    Tájékoztatásuk szerint a kft. stabilan tartja piaci pozícióit. A több mint 20 éve családi vállalkozásként indult cég jelenleg 16 saját szaküzlettel működik, és közel 400 partnerüzlete van.