Csütörtökön kezdődik a 23. Csabai Kolbászfesztivál

     Rekord mennyiségű ifjúsági csoport jelentkezett a 23. Csabai Kolbászfesztivál gyúróversenyére. A békési megyeszékhely legnagyobb fesztiválját október 23. és 27. között rendezik meg a környékén.

    Hégely Sándor fesztiváligazgató elmondta, a frisskolbász-készítő versenyen szombaton 750 csapat indul, ez a szám a helyszín adottságai miatt nem növelhető tovább. Idén viszont annyi tanuló jelentkezett, hogy az ifjúsági versenyt két nap bonyolítják le: a nyitónapon 200 óvodás és általános iskolás csapat, pénteken pedig ugyanennyi középiskolás és felsőoktatási hallgató tölt kolbászt.


    A rendezvény idején készített összes kolbász körbeérné a várost; míg az eddigi fesztiválokon készített kolbászok hossza elérne Budapestig – árulta el az igazgató.


    Rendeznek mangalicakolbász-készítő- és töltöttkáposzta-főző versenyt is, emellett 50 civil és nyugdíjas szervezet, nagycsaládos és hátránnyal élő csoport is összeméri kolbászgyúró tudását.


    A legjobb szárazkolbászt mintegy 120 nevezett tételből választja ki a 40 tagú zsűri.


    Hégely Sándor elmondta, a fesztivált 40 ezer négyzetméternyi területen rendezik meg, a sátorvárost 15 ezer négyzetméteren építik fel.


    Kiegészítő rendezvényeként idén is megszervezik az Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Kiállítást, amely a délkelet-magyarországi régió legjelentősebb ilyen eseménye. Társrendezvény a dél-alföldi régió turisztikai kínálatát bemutató Turisztikai Kiállítás.


    A belépődíjas rendezvényen fellép a Saragossa Band, Kowalsky meg a Vega, a Neoton Família Sztárjai, a Magna Cum Laude, a Halott Pénz és a Punnany Massif. Vasárnap családi napot tartanak, a legkisebbeket a Buborék és az Alma együttes, valamint a Napsugár Bábszínház szórakoztatja.


    A fesztivált mintegy 100 ezren látogatják, egyharmaduk helyi, illetve Békés megyei lakos, de külföldről, főként Romániából és Szlovákiából, továbbá Ausztriából, Szerbiából, Csehországból és Szlovéniából is érkeznek vendégek – olvasható a fesztivál honlapján.


    A részletes program a www.csabaikolbaszfesztival.hu oldalon nézhető meg.