Borsodban megnyílt a Fekete Bárány étterem és szálláshely

    Nagy öröm a borsodiaknak, szűkebben az edelényieknek, hogy megvalósulhatott egy olyan beruházás, amely nemcsak a térség turisztikai vonzerejét növeli, de újabb munkalehetőséget is teremt a környéken élőknek, egyúttal hozzájárul a vidéki népesség megtartásához – fogalmazott az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára a Fekete Bárány szálláshely és étterem megnyitóünnepségén a tárca közleménye szerint.

    Szinay Attila az edelényi kastély szomszédságában felépült Fekete Bárány szálláshely és étterem átadásán elmondta: a Vidékfejlesztési program 50 millió forint támogatása segítette a vállalkozót, hogy létrehozza a város újabb vonzerejét – írták.


    A tulajdonos és családja Edelény környékén juh-és  tojótyúktartással foglalkozik, a juhhús, a szárnyas és a tojás minden bizonnyal szerepelni fog majd az étlapon. Ezentúl Edelény nevezetességét, a kastélyt felkereső turisták színvonalasabb ellátásához a most átadott étterem és szálláshely is hozzájárul, tovább népszerűsíti a környéket, erősíti a Borsodhoz való kötődést – áll a közleményben.


    Míg korábban Miskolc és környéke elsősorban nehéziparáról volt híres, manapság az észak-magyarországi régiót kulturális és természeti értékeiért, látványosságaiért, vagy éppen világhíres borrégiójáért keresik fel a hazai és a külföldi látogatók. A térség fejlődéséhez az a mintegy 15 milliárd forint vidékfejlesztési forrás is jelentős mértékben hozzájárult, amely az utóbbi években érkezett az országgyűlési választókerületbe. Ebből  Edelényben közel 500 millió forintot fordíthattak a fejlesztésre – idézi Szinay Attilát a közlemény.


    Az államtitkár a Fekete Bárány szálláshely és étterem átadásán jelezte: a családi vállalkozás további beruházásokat tervez a környéken, élelmiszerüzem-fejlesztésre adtak be pályázatot, amelynek megépülése után maguk is magasabb feldolgozottságú termékekkel láthatják el a piacot – tájékoztatott az AM.