Az országos őszi búza és repcekísérlet eredményei

Elkészült a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos őszi búza és őszi káposztarepce posztregisztrációs fajtakísérletének értékelése. Az objektív felmérés eredményeit minden gazdálkodó számára elérhetővé tették a szervezők.

A Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, illetve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által koordinált posztregisztrációs kísérletek alapvető célja, hogy a termelők számára hasznosítható, objektív információt adjanak az egyes fajtákról. A kísérletek felügyeletét és a lebonyolítással kapcsolatos feladatokat ebben az évben is a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) látta el.

Tavaly ősszel 8 helyszínen – Abaújszántón, Iregszemcsén, Jászboldogházán, Mezőfalán, Mosonmagyaróváron, Székkutason, Szombathelyen, valamint Tordason – összesen 59 őszi búza fajtát vetettek el kisparcellás összehasonlító kísérletekben a NÉBIH szakembereinek segítségével. A Mezőfalván elvetett bemutató fajtasort a NAK Szántóföldi Napok keretében tekinthették meg a látogatók. A kísérletsorozat fajtáit idén három éréscsoportra bontva állították be. Az elmúlt évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara beszerzett egy beltartalmi gyorsvizsgálatra alkalmas berendezést, amellyel az eredmények gyorsabb közlését segíti a szervezet. A beltartalmi vizsgálatok közül a nyersfehérje-, sikér- és nedvességtartalmat gyorsvizsgálattal mérte a NAK, valamint két jó minőséget adó termőhely esetében alveográfos vizsgálatokat is végeztek.

A harmadik alkalommal szervezett őszi káposztarepce kísérletekben részt vevő fajtákat 6 helyszínen vetették el. A kísérleti helyek kiválasztásánál ügyeltek arra, hogy az eredmények jól reprezentáljanak egy-egy termesztő régiót. A kísérleteket az alábbi hat helyszínen állították be: Abaújszántón, Iregszemcsén, Jászboldogházán, Székkutason, Szombathelyen, Tordason. A 2021/22-es őszi káposztarepce szezon országszerte nehéz volt az ősz óta elhúzódó csapadékhiány miatt, a székkutasi kísérleti helyszínt ki is kellett zárni jelentős tőszámhiány következtében, az összefoglaló kiadvány ezért öt kísérleti helyszín eredményeit tartalmazza.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke elmondta: a kísérlet idén is segíti a gazdálkodókat abban, hogy megalapozott döntést hozzanak a fajtaválasztásakor. Hozzátette: a kísérleti eredmények megmutatták, hogy melyek azok a fajták, amelyek extrém körülmények között is elfogadható termést hoznak. Mint Takács Géza, a Vetőmag Szövetség elnöke kifejtette: a posztregisztrációs kísérletek rendkívül fontos, objektív visszajelzést adnak az egyes fajták teljesítményéről. Az idei nehéz, aszályos termesztési szezon sok tanulsággal szolgál, amelyek utat mutathatnak a növénynemesítők számára is a szükséges irányokról. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke kiemelte: az aszályos időjárás is rámutatott arra, hogy Magyarországon nem szabad olyan fajtákat használni, amelyek nem vettek részt összehasonlító kísérletekben.

Az őszi búza posztregisztrációs kísérlet eredményeit innét tölthetik le: http://www.vszt.hu/hu/aktualitasok/gosz-vszt-nak-oszi-buza-posztregisztracios-kiserlet-2022.html

Az őszi káposztarepce kiadvány itt érhető el:

http://www.vszt.hu/hu/aktualitasok/gosz-vszt-nak-repce-posztregisztracios-kiserlet-2022.html