A Volánbusz speciális buszjáratokkal segíti a borturizmust Tokaj-Hegyalján

    Tokajbusz elnevezéssel speciális buszjáratokat indít a hétvégétől a Volánbusz, segítve a borturizmust Tokaj-Hegyalján.

    Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője kedden Tokajban, sajtótájékoztatón elmondta: a vonatokhoz csatlakozó autóbuszok péntektől járnak.
    A világörökség részét képező tokaji borvidék autóbuszos kiszolgálásának turisztikai célú fejlesztéséhez a MÁV-Start is csatlakozott – tette hozzá.


    Kifejtette: a Volánbusz úgy alakította ki a nyári időszámítás alatt kétóránként közlekedő Tokajbusz-járatok útvonalát, hogy azok érintsék a történelmi borvidék fontosabb turisztikai látványosságait.


    A járatokról Tokaj és Szerencs vasútállomáson át lehet szállni a személyvonatokra és az InterCity vonatokra Miskolc és Nyíregyháza irányába egyaránt.


    A buszok megállnak a boráról híres térség nagyon sok településén, amelyek pincéiben az utasok megihatnak egy-egy pohár bort – közölte.


    Úgy vélekedett, hogy az új járatoknak köszönhetően javul a fontosabb látványosságok elérhetősége közösségi közlekedéssel, és nő az eljutási lehetőségek száma a térségbeli településekről Tokajba és Szerencsre.


    A “Tokaji Borongoló” autóbuszok a Tokaj-Bodrogkeresztúr-Mád-Tállya-Rátka-Szerencs, a Szerencs-Rátka-Tállya-Mád-Bodrogkeresztúr-Tokaj-Tarcal és a Tarcal-Tokaj útvonalon közlekednek péntek esténként, valamint a szombat és vasárnap késő délelőttől késő estig terjedő időszakban.