A kész ételek rendszeres megsózása évekkel kurtíthatja meg az ember életét egy új kutatás szerint

    Évekkel rövidítheti le az ember életét, ha rendszeresen megsózza az étkezésnél az elkészült ételt – ezt állapította meg egy félmillió középkorú brit részvételével készült tanulmány.

    Az asztalra került ételek rendszeres sózása a férfiak esetében több mint két évvel, a nőknél másfél évvel rövidítette le a várható élettartamot. A tanulmányban csak a kész étel sózását vizsgálták, azt nem, hogy a főzés közben mennyi fűszer került az ételbe – írta a The Guardian.


    A tanulmány nem zárta ki véglegesen az egyéb tényezőket, köztük azt, hogy a sófogyasztás általában a kevésbé egészséges életmódra jellemző, de a szerzők szerint eredményeik igazolják, hogy érdemes elgondolkodni a sózás visszafogásán.


    A kutatást vezető Lu Qi, a New Orleans-i Tulane Egyetem Közegészségügyi és Trópusi Orvostudományi Karának professzora kiemelte, hogy kutatásuk az első, amely az ételek sózása és a korai halálozás közötti kapcsolatot vizsgálta. Hangsúlyozta: véleményük szerint már az is jelentős egészségügyi előnyökkel járhat, különösen társadalmi méretekben, ha az emberek legalább csekély mértékben csökkentik a nátriumbevitelt, például azzal, hogy az asztalra került ételt már nem vagy csak nagyon kicsit sózzák meg.


    A kutatáshoz több mint 500 ezer brit résztvevő egészségi állapotát követték átlagosan kilenc éven át. A 2006 és 2010 között a UK Biobank >>>