A GVH 100 millió forintra bírságolt egy sportélelmiszereket forgalmazó céget

    A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 100 millió forint bírságot szabott ki a MyProtein márkájú étrendkiegészítőket és ruházati termékeket forgalmazó Nagy-Britanniában bejegyzett The Hut.com Limited cégre – közölte a hivatal csütörtökön honlapján.

    A tájékoztatás szerint a GVH vizsgálata megállapította, hogy a Nagy-Britanniában bejegyzett The Hut.com Limited tisztességtelenül, a fogyasztókat megtévesztve forgalmazta a MyProtein márkájú étrend-kiegészítőit és ruházati termékeit.


    A cég az eljárás során nem tudta igazolni, hogy korábban valaha is alkalmazta az e-DM leveleiben, és a magyar honlapján akciósként feltüntetett termékek eredeti, azaz magasabb összegű árait. Emellett jogsértőnek bizonyultak azok a vásárlásra sürgető üzenetek is, amelyek azt a látszatot keltették a fogyasztókban, hogy a kedvezményesnek nevezett árak csak korlátozott ideig érvényesek – olvasható a közleményben.


    A versenyhatóság 100 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra, eltiltotta a jogsértő magatartás folytatásától, valamint kötelezte a céget az eltiltás betartásának igazolására – közölte a GVH.