Daily Archive: augusztus 20, 2021

15-20 százalékkal drágulhat a kenyér

    A  Párbeszéd szerint a liszt árának drasztikus emelkedése miatt hamarosan 15-20 százalékkal drágulhatnak a kenyértermékek – mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.     Burány Sándor hangsúlyozta, a kenyér ára 30-40 százalékkal emelkedett...

GMO-szennyezett szójavetőmagot talált a Nébih

    GMO-szennyezett szójavetőmagot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), így az előállítók és a felhasználók ellen is intézkedni kellett – közölte a Nébih az MTI-vel csütörtökön.     A vetőmagokat Győr-Moson-Sopron és Vas megyékben vetették el mintegy...

A hazai szőlő-bor ágazat támogatásáról döntött a kormány

    A hazai szőlő-bor ágazat a koronavírus-járvány negatív hatásainak rövid és középtávú kezelése érdekében a vendéglátásban és borturizmusban érdekelt pincészetek támogatásáról, valamint az állami bormarketing program forrásainak jelentős megemeléséről döntött a kormány – mondta Nagy...